Valamikor réges-rég az állatok elhatároztak, hogy valami nagyszerű megoldást kell találniuk az „új kor" sürgető problémáira. Iskolát szerveztek tehát.
Elfogadták a tantervet, melyben helyet kapott a futás, a mászás, az úszás és a repülés. Az egyszerűség kedvéért minden állat valamennyi tantárgyat felvette.
A kacsa kitűnően úszott, tulajdonképpen az oktatójánál is jobban, de repülésből épp csak elégségest kapott, a futásban pedig végképp nem remekelt. Mivel ennyire rosszul futott, tanítás után is bent kellett maradnia, sőt, még az úszást is abbahagyatták vele, hogy többet gyakorolhassa a futást. Ez addig ment, míg úszóhártyás lába el nem vásott, s így mar úszásban is csak közepes eredményt tudott elérni. Abban a tanintézetben azonban megfelelőnek tartották a közepest, így hát ez senkit sem zavart, leszámítva a kacsát.
A nyúl futásban osztályelső lett, de a sok úszáskorrepetalás miatt idegösszeroppanást kapott.
A mókus mászásban jeleskedett, mígnem a repüléstanár a fa teteje helyett a földröl indította. Ez teljesen letörte, s a túlerőltetés lábizomhúzódást idézett elő nála, így végül mászásból hármast, futásból pedig négyest szerzett.
A sas nehezen nevelhető fiókának bizonyult. Mászásórán mindenkit a fa tetejére kergetett, viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a maga módján jusson fel. Persze, nem győzték dorgálni.
A tanév végére egy elfajzott angolna szerezte meg a legjobb átlagot, mivel nemcsak rendkívül jól úszott, hanem futni, mászni, sőt repüllni is megtanult egy kicsit, így tantestületi dicséretben részesült.
A prérikutyák távolmaradtak az iskolától, és az oktatást adó ellen is felléptek, mivel a kormány nem volt hajlandó felvenni a tantervbe az ásást és a kotoréképitést. Egy borznál tanittatták a kölykeiket, később a mormotákkal és hörcsögökkel összefogva sikeres magániskolát alapítottak.
Nos, mi ebből a tanulság?